Talpas San Damianoi kereszt

1.320 Ft1.700 Ft

Származási hely: Olaszország, Assisi.

A XII. századból való feszület egy szír szerzetes alkotása. Nevét onnan kapta, hogy Assisiben, a Szent Kozma és Damján tiszteletére emelt templomban függött. A kis kápolna már romokban állt, amikor Assisi Szent Ferenc 1206-ban, egyik magányos sétája alkalmával betért ide. Sorsdöntő volt ez a nap: az oltár feletti ikonkereszt előtt imádkozva életre kelni látta Krisztus arcát és hangot hallott: „Menj és állítsd helyre házamat, mert mint látod, romokban hever” – a kérés értelmezhető a kis templomra, de magára az egyházra is. Ferenc ezután elfordult a világi értékektől, a krisztusi szegénységet választva elkezdte újjáépíteni a kápolnát, amely később a hozzá csatlakozott Assisi Szent Klára és társnői hajléka lett.

A kereszt az örökké élő, még a kereszten is diadalmaskodó Krisztus ikonja. Színei a Világosság és a sötétség összecsapása: a szeretetet jelképező vörös szín kiszorítja a szélső keretet, a gonoszság és a bűn feketeségét. Az első látásra egyszerűnek látszó ábrázolás rengeteg szimbólumot rejt: növényi mintákat, amelyektől a kereszt életfává lesz; kagylókat, amelyek a szív és szeretet jelképei, a bennük érlelődő igazgyöngy maga Jézus. A töviskorona már nem felismerhető: az Úr feje körüli dicsfénnyé változott. Krisztus teste mellett Mária, Mária nővére, János és Mária Magdolna áll, felettük angyalok figyelnek. A szokásos helyen olvasható a felirat: I.N.R.I. – Názáreti Jézus, a zsidók királya. A legfelső körben már a Mennybemenetelt láthatjuk: Jézus kezét nyújtja a rá várakozó angyaloknak, legeslegfelül pedig egy félkörben Isten áldó keze van mindannyiunk felett.

„Imádunk téged, Urunk Jézus Krisztus itt és a világon lévő minden templomodban,
és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.”
(Assisi Szent Ferenc: Végrendelet)

Az eredeti feszület Assisiben található, a Basilica Santa Chiara-ban, és látogatható a San Damiano kolostor is. Ferenc és Klára lába nyomában járhatunk… néha az az érzésem, Olaszországban megállt az idő. Majd’ két évig ültem a pasaréti ferencesek kis hittantermében katekézisen egy ilyen kereszt alatt… de gondoljunk bele egy pillanatig, vajon milyen érzés lehet felnézni ugyanarra a feszületre, amely 800 évvel ezelőtt a Szentnek is megmutatta az utat? Menni kéne…

(Forrás: Soós Sándor és Dr. Veres Rózsa: A San Damiano-i feszület)